________________ Honművész, 1841 46. szám jun 10 HANGÁSZAT. L I SZT Os Egy lelkes ember ezt mondá Lisztről:langesze magasb a zenénél; minden körben nagy, mintha mint épitész a' sz. Péter templomát épitette volna." Határtalan sok igaz van er szavakban. Liszt szelleme minden nagyot átölel, 's minden elsőbben felkapott eszmét óriásilag kiterjeszt, mig a' jelen ivadéknak tul-nagyja lön, 's a' világot tölti-be, több bámulást, mint csudálatot okoz, vigadozva az időben, de az öröklétről biztosan Liszt a harmonia titokteljes köreibe pillantott, 's világosan láta ott, hol mások csak tapogatóztak. Tisztán és erőteljesen zengett elébe a' hang, melly nagy elődeinek töredékesen 's kisérletileg, aeolhárfa hangjaiként, sötét távulból csendült-meg; ők félénk sejtelmökben megtörék a' pályát, de egyedül voltak; s azon nap óta, midőn az isteni látmány az anyagi jelennek támadásai ellenébe álit, meg kelle állapaniuk; mert a' föld vigadozott lékeik elott /!/ A! nagy szellemeket senki sem ébté honukban; 's a? szentség ajtajában eltünni láták a' mennyei alakot. De alig léptek-be hangjaik kinteljes szinteréről, éh-örökösökként esett hagyományaiknak az utóvilág; felbonczolt értékelt minden 's midőn itt ott némellyki valamit érteni hitt, mindnyájan figÉK, az öröklött egy eszme körében keringtek, fürgén és szolgailag, 's nagynak hivék magukat, hogy azt paraphrisálhaták, mit sohasem értettek, és születéskor fojtottakmeg. - Es Liszt jött.